Búcsú az iskolától versek

búcsú az iskolától versek

Búcsú az iskolától versek gyűjteménye ismert és kevésbé ismert magyar költőktől, íróktól, diákoktól.

Búcsú az iskolától versek

Vörös Alexandra: Ballagásomra

Búcsút intek iskolám
Isten véled!
Szívünkben megmarad
Minden perc amit adtál,
Remek volt, érted.

De a barátok a szívünkben élnek,
nem lehet elfelejteni őket évről-évre.
Emlékük szívünkben marad,
elfelejteni sosem lehet hamar.

Utolsó percek, amelyek könnyben vannak,
Utolsó másodpercek mik sírásban vannak.
Eljött az idő, mennünk kell,
Búcsúzunk, talán hamar, talán későn….

 

Szuhanics Albert: Ballagni könnyekkel…

Kezünkben virágok, szemünkben könnyek,
nem rég még azt hittük, búcsúzni könnyebb.
Ásít a tanterem, üresen áll majd,
de most még hallgat egy bús ballagás-dalt.

Bal kézben virágok, jobb kéz a vállon,
míg láncban lépkedünk, az ének szálljon!
Kedves tanáraink búcsúzunk végleg,
tőletek mit kaptunk? Csak jót és szépet!

Kicsinyke tarisznyánk jelképes emlék,
benne a pogácsa, érkeztünk nem rég…
máris tovább megyünk, sodor a sorsunk,
örökké szép emlék az hogy itt voltunk.

Búcsúzunk tőletek, kedves tanárok,
míg tart az életünk, emlékszünk rátok.
A szívünk itt hagyjuk, lelkünkben vagytok,
hálából nagy csokor virágot kaptok!

Tanterem, folyosó… ballagunk végig,
szomorú énekünk felszáll az égig.
Sok élmény, barátság köt össze minket,
ápoljuk gyönyörű emlékeinket!

Szeretett iskolánk, elmegyünk innen,
amit itt tanultunk, kincs lesz majd minden.
Megyünk a jövőbe, az ajtó tárva,
csak szívünk szomorú s bús lelkünk árva.

Búcsúzunk, elmegyünk, e méla ünnep
megőrzi majd tisztán ifjú szívünket…
Lejárt a mi időnk, ejtünk sok könnyet,
ballagni, így fénylő szemekkel könnyebb.

 

Bernáth Vivien: Búcsú

Félek a mától, mégis benne élek.
Félek a holnaptól, mert olyan érhet minket.
Mosolygok az emlékeken, a múlton,
A szoros kapcson.

Nem várom azt a napot, mikor egymás vállára borulva
Sírunk mind, s elbúcsúznak útjaink majd.
Mert akarom a régi perceket, a hangos nevetésket.
Akarom, mert egy egészet alkotva merengünk.

Egy perc és menni kell utolsó utunkra,
Mely vissza nem vezet soha.
Így búcsúzom most tőletek, drága barátaim.
S arra kérlek titeket: emlékezzetek.

Emlékezzetek arra, hogy kikből lettünk azokká,
S hosszú utunkon ki vezetett akárhová.

Lőrinczy Viktória: Búcsúzás

Mindjárt itt az év vége
elbúcsúzunk iskolánktól,
tanárainktól és hű barátainktól…

Elmegyünk innen végleg,
és lehet, soha többé
nem lesznek közös vidám percek.

Itt hagyunk mindent,
de azt megígérem,
hogy majd visszatekintek közös múltunkra…

 

Ballagás!

Elballag egy csomó diák,
itt hagyják az iskolát.
Kézfogás, egy paskolás
A régi barát vállára,
Még egyszer, utoljára.

Üresek a tantermek rég,
Bár a táblán ott virít még
Az utolsó stáció:
Nagybetűs VAKÁCIÓ.

Bánat és a szomorúság,
E két érzés most egyre megy,
Mint a váltólázas kórság,
Olyan e kedélyegyveleg.

Ő elmegy…
Te elmész…
Én elmegyek…

 

Ballagásra

Reggel, mikor felébredtem,
Hevesebben vert a szívem.
Megérezte talán bizony:
Búcsúzni fogunk e napon.

Díszben áll most az iskola,
Mindenütt virágok sora.
Szegény, jó öreg iskola
Mégis, mintha szomorkodna.

Szomorkodunk, mert búcsúzunk,
Hosszú útra elindulunk.
Emlékeink elkísérnek,
S eredménye a nyolc évnek.

Ez a nyolc év hamar eltelt,
Pedig a nap sokszor felkelt.
Gyorsan ugrottunk az ágyból,
El ne késsünk iskolából.

Kicsik voltunk, s már megnőttünk,
Tudásban sokat fejlődtünk.
Tanáraink segítsége
Készített fel az életre.

Most, hogy búcsúzni készülünk,
Mindent, mindent megköszönünk.
Iskolánk, te kedves voltál,
Második otthonunk voltál.

Jóságod most megköszönjük,
Emlékedet megőrizzük.
Kívánjuk, hogy sok éven át
Szeressen a sok kis diák.

Tanáraink körülvesznek,
Tőlünk ők is búcsút vesznek.
Itt-ott – talán néma csendben –
Könny csillan meg a szemükben.

Legnehezebb mégis nekünk,
Akik most végleg elmegyünk.
Szavakat alig találunk,
Hogy a sok jót megháláljuk.

Tudjuk, hogy sok baj volt velünk,
Amíg idáig elértünk.
Kérjük, bocsássák meg nekünk,
Mit ellenük elkövettünk.

Kezünk virággal van tele,
Szívünk hálával van tele.
Tanárnők és tanár urak,
Köszönjük nagy jóságtokat.

Úgy búcsúzunk, hogy ne fájjon,
Szívünk mindig visszavágyjon.
És ha összefut az utunk,
Találkozzon a mosolyunk.

 

Tóth Árpád: Köszöntő

Te kedves udvar, meghitt, régi termek,
Te ötvenéves drága iskola,
Ma minden régi híved újra gyermek,
S köszönt, mint kisdiákok friss sora,
Ma összegyűlünk e szelíd szigetre,
Melynek vihar nem ronthatja falát,
Ma összebújunk szépen a szivedre,
Mint anya szívére a kis család.

Ma nem fáj úgy, hogy sok vágy semmivé lett,
Mióta messzehagytuk falaid,
Hogy prózává hervasztotta az élet
Gyermekkorunk tavaszi dalait,
Hogy gyakrabban láttunk tövist, mint pálmát,
S hogy hajunk is már itt-ott szürkülő,
Mint hogyha ifjúságunk arany álmát
Bús ezüstté alkudná az idő.

…S volt veszteségünk más is, sajgatóbb,
Mint az egyéni élet törpe búja,
Volt fájdalmunk, egekre jajgatóbb,
Egy egész nép nagypénteki borúja.
Rajtunk e bú még, csüggedezve árván,
Nehéz szivünk ettől koraöreg;
Körültekintünk: int-e még szivárvány?
A magyar húsvétot ki éri meg?

És rád tekintünk, és megilletődve
Látjuk virágzó ifjuságodat,
Mely büszkén és bízón néz a jövőbe,
S új ötven évet friss kedvvel fogad.
Csak emberlétben nagy szám az az ötven,
Amely után már lejtős lesz az út,
De a Te pályád csak szebb ívbe szökken,
Minél több ötven évvé nő a múlt.

Köszöntünk hát, ifjú, erős anyánkat,
S míg lábunk szentelt küszöbödre hág,
Úgy érezzük, körödben újra áthat
A szívedből áradó ifjúság.
Újra tanítsz az életbe kimennünk
S büszkén vinni bölcs tudást, ép hitet
És vallani: nem hullhat romba bennünk,
Amit a jó iskola épitett!

Jó iskolánk! még sok-sok ötven évet
Érj meg, virulj, légy fénylő, tiszta, nagy,
Köved közt lüktessen az ifju élet,
Ezer meleg szív, ezer büszke agy,
Nemes tanárok, sok nemes tanítvány
Hírét növeljék e tisztes falak –
S ne álljon meg közöttük soha hitvány,
S ne rontsa fényük soha rút salak!

Úgy juss el ama szent jövő elébe,
Mikor megint boldog lesz a magyar,
Régi erények, régi nagyság népe,
Bár minket tán már rég a sír takar;
Te élj helyettünk majd, és Te neveljed
Unokáink is híven s igazán,
S legszebb ünneped akkor ünnepeljed,
A feltámadás édes tavaszán!

 

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba

Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.

De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.

Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.

Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szivét.

Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.

Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.

Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.

S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

 

Reményik Sándor: Ha nem lesz többé iskolánk

Ha egyszer nem lesz többé iskolánk,
– Nem lesz üvegház gyönge palántáknak, –
Ha nem lesz tanterem,
Hol a tanító nyíló ajakán
Az ige-virág magyarul terem,
Ha nem lesz többé szentesített mód
Oktatni gyermekünk az ősi szóra,
Ha minden jussunkból kivettetünk:
Egy Iskola lesz egész életünk,
S mindenki mindenkinek tanítója.

Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindíg közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.

És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy mind az idők végezetéig
Megemlegettetünk.

Melyik “búcsú az iskolától vers” tetszik a legjobban?

Nézd meg ezeket is:

.